Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

Dr. Jörg Hacker

magyar

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának díszdoktora: 2004. március 11.

Dr. Jörg Hacker professzor Hallenban a Martin Luther egyetemen végezte tanulmányait 1974-ben szerzett biológus diplomát.

A diploma megszerzése óta a bakteriális virulencia kérdéskörével foglalkozik. A Ph.D. fokozatot 1979-ben Halleban szerezte meg. 1980 óta a Würzburgi Egyetemen dolgozik, itt habilitált 1986-ban, majd a Molekuláris Infekcióbiológiai Intézetének igazgató professzora lett.

Választott tagja a Német Természettudományok Leopoldina Akadémiájának, tiszteletbeli tagja a Magyar Mikrobiológiai Társaságnak. Az Umea-i Egyetem díszdoktora, a Humboldt Alapítvány Tudományos Tanácsának Tagja. Éveken keresztül volt a Német Higiéniai és Mikrobiológiai Társaság elnöke.

Számos nemzetközi folyóirat szerkesztőbiztosságának tagja, az International Journal of Medical Microbiiology főszerkesztője. A mikrobiális virulencia témakörében több kézikönyv szerkesztője. Mint a mikrobiális patogenezis egyik vezető kutatója, mikrobiológiai világkonferenciák rendszeres meghívott előadója.

Dr. Jörg Hacker rendkívül sokat tett a PTE ÁOK Mikrobiológia Intézet és a Würzburgi Egyetem közötti tudományos együttműködés érdekében. Több éves tanulmányutak biztosításával segítette elő munkatársaink, Ph.D hallgatóink tudományos fejlődését és nyújtott anyagi támogatást nemzetközi konferenciákon való részvételre. Az Európai Unió COPERNICUS pályázatában közös pályázat révén a Mikrobiológiai Intézet 17 millió Ft támogatást kapott. A Német Higiéniai és Mikrobiológiai Társaság elnökeként jelentős anyagi segítséget biztosított ahhoz, hogy Pécsett európai méretű nemzetközi mikrobiológiai konferencia kerüljön megrendezésre.

Az együttműködés tudományos eredményeit 15 között közlemény jelzi. Ezen közlemények jelentős része a tématerület vezető nemzetközi folyóirataiban jelent meg. Emellett a két intézet munkatársainak szerkesztésében adtak ki 2000-ben szakkönyvet az USA-ban.

Kar: 
Általános Orvostudományi Kar
Avatási időpont: 
2004. március 11.
You shall not pass!