Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

A gyógyszerkutatások területén fogott össze a három nagy vidéki egyetem

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, a Pécsi Tudományegyetem vezetésével, a Szegedi Tudományegyetemmel és a Debreceni Egyetemmel konzorciumban valósul meg az a projekt, melynek célja hozzájárulni a hazai innovatív klinikai kutatások és a gyógyszerágazat fejlődéséhez. Mindez növeli az orvostudományi kutatások volumenét, az ebből származó nemzetgazdasági és egészségügyi ágazati bevételeket, javítva hazánk versenyképességét és a nemzetközi gyógyszerkutatásokban való részvételét. A 2017. június 1-jével elindult kutatási és szervezetfejlesztési projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, 3 év alatt összesen 1,5 milliárd forintból. 

A gyógyszerkutatások területén fogott össze a három nagy vidéki egyetem

 

Prof. Dr. Kovács L. Gábor szakmai vezetésével - hálózatba szerveződve -, kilenc tematikusan kijelölt kutatási téma mentén a három egyetem 36 szakemberének együttes kutatási munkája valósul meg, ami egyedi működési modell a pályázati struktúrában. Ezek a kutatási témák jellegüket tekintve orvostudományi innovációk, eredményeik – tudományos jelentőségükön túlmenően - jelentős mértékben járulnak hozzá a hazai és az európai gyógyszerkutatásokhoz. A „pilot projektek” kimenetelének végcélja az Európai Klinikai Kutatási Infrastruktúra Hálózatban (ECRIN) elvégzendő vizsgálatokra való felkészülés, a Horizont 2020 projektekben való részvétel erősítése, valamint az ECRIN tagországokkal közös kutatási pályázatokban történő részvétel.

 

A projekt során megvalósítandó szervezetfejlesztés lehetővé teszi a hazai orvosegyetemek egységes klinikai kutatási hálózatának, együttműködési és fejlesztési modelljének, működési kollaborációjának kialakítását. A pályázat további célja a nemzetközi modellek adaptációja, a kutatási hálózatok fejlesztése és működtetése, a kutatási eredmények nemzetköziesítése, valamint a magyar részvétel biztosítása más országok által kezdeményezett multicentrikus akadémiai vizsgálatokban. Ezáltal a konzorciumban szerepet vállaló egyetemek képességet és készséget szereznek innovatív K+F klinikai fejlesztések hatékonyabb és önálló kezdeményezésére. Ezen célok nagyban hozzájárulnak a nemzetközi programokban, így például a Horizont 2020-ban történő sikeres részvételhez, a kutatási teljesítmények nemzetközi szinten láthatóvá tételéhez. A HECRIN Konzorcium támogatja a kutatói potenciál erősítését a klinikai kutatásokban és annak akkreditált folyamatokon keresztüli átültetését a gyakorlatba. A konzorcium elősegíti a folyamatos szakmai képzéseket, valamint erőfeszítéseket tesz a klinikai adatvagyon kutatási célokra történő hasznosítására. A humán klinikai vizsgálatok eredményei jelentős hatással bírnak a klinikai orvostudomány fejlődésére.

 

A pályázatban bemutatott kutatási projektek és szervezetfejlesztés elsőként törekszik az innovatív egyetemi kutatóműhelyekből származó („investigator-initiated”) klinikai kutatások nemzetközi és országos feladatainak standardizálására, összekapcsolására és koordinált fejlesztésére.

rovat: 
You shall not pass!